2012. május 24., csütörtök

pulykanyak pörkölt, mert éljen a változatos husizás ;)

nah végre ideértem és tegnap végre ismét sikerült valami újdonságot kipróbálnom, ami szerintem nektek is elnyerheti az ízléseteket, ha kipróbáljátok. igazából semmi ördöngösre ne gondoljatok, mert tudjátok, hogy nem szoktam túlbonyolítani semmit sem, inkább csak egyszerű dolgokból igyekszem varázsolni a kereteimen és határaimon belül :)

szóval a dolog ott kezdődött, hogy szombaton nekiindultunk a Lehet téri piacnak. nekem feltett szándékom volt, hogy veszek sok husit. persze ez úgy kezdődött, hogy végigjártuk a standokat, elkezdtem szemezni a sok nyers husival és próbáltam gondolatban elkészíteni őket. nos, jól jártak a várakozó portékák, ugyanis az egyik eladónál megpillantottam álmaim pulykanyakát, így nem volt kérdéses, hogy meg fogom venni.
életem egyik fénypontja a pulykanyakleves, ahogyan Anyum készíti el, de ugye a koliban rezsón elég nehéz ezt a tervet megvalósítani, így maradt a b opció, mely szerint a pulykanyak pörköltet fogom kipróbálni. ugyanis egyszer mesélte Anyum, hogy hallotta a hentesnél, hogy valaki azt csinált és mennyire megszerette.
igazából úgy voltam vele, hogy rossz nem lehet, hiszen pulykanyakról van szó meg még szép is, akkor kipróbálom:)

vettem a hentesnél egy csodaszép nagy pulykanyakat és megkértem, hogy darabolja nekem 3 részre. amit szombaton le is fagyasztottam, de tegnap kiengedtem, mert ellenállhatatlan vágyat éreztem rá, hogy megcsináljam pörköltnek.

szóval elővettem a pulykanyak pörköltnek egy közepes lábast vágtam bele egy nagy fej hagymát meg 3 gerezd fokhagymát és olívaolajon megpirítottam. a pulykanyakakat megmostam többször meleg és hideg vízben közben. majd mikor a hagymám átüvegesedett öntöttem rá igazi pirospaprikát és beletettem a pulykanyakakat. pici vizet tettem rá, hogy ne égjen oda a rezsón, mert ugye mióta kicserélték a csodarezsót, azóta már túlfűtés van:D
lefedtem a lábast és hagytam, hogy párolódjon, puhuljon a husi. pici só, pici bors került még rá, hogy kijöjjenek az ízek. megmondom őszintén nem szeretem túlfűszerezni a dolgokat, mert egyrészt nem adja ki a hús ízét, másrészt meg az embernek szüksége van az ízek kiélvezésére, így nem is kísérleteztem most a fűszerekkel. a puhulás közben többször átforgattam a husikat, mert annyira duci nyakak voltak, hogy féltem, hogy a fele nyers lesz. de végül nem lett egyik sem:) 

a vége felé beleszúrtam a villát a husiba, hogy megnézzem jó-e már és igeeen, kb. 40 - 50 perc után teljesen jó lett a pulykanyak. mondjuk ez rezsós idő, tűzhelyen szerintem hamarabb megvan.
ma ettem belőle rizzsel és komolyan nem csalódtam ebben a pörköltben. tényleg nagyon finom lett, sokkal másabb az íze, mint a levesben:) egy problémát látok viszont, hogy mivel duci nyak volt, így nehéz róla a husit leszedni, de ez már részletkérdés, végülis minden megoldható.

azt javaslom, hogy aki szereti a csirkemellen kívül a többi husit, az nyugodtan próbálja ki, mert ezen is elég sok husi van és sokkal teltebb íze van, mint a parázs csirkemellnek. mint írtam fentebb a pulykanyakleves esetében is más íze van a nyaknak, de itt talán jobban érezhető a domináns, édes pulykahusi íz:)

kíváncsi leszek, kinek mi lesz a tapasztalata :) merjetek változatosan husit enni :)

2012. május 20., vasárnap

gesztenyés álom és gyors husi rizzsel, avagy hogyan dőzsöljünk :)

nah még két gyors receptet megosztok, mert nagyon elhanyagoltalak benneteket az utóbbi időben. ezek szerintem praktikus nyalánkságok, ha valamit nagyon gyorsan akartok és nagyon finomat, látványosan :)

szóval az egyik ilyen, egy kis nyalánkság, amelyet gesztenyés álomnak neveztem el. a trükk annyi, hogy veszünk egy bio gesztenyepürét, mert ebben nincs elvileg cukor. kiolvasztjuk, összetörjük vagy lereszeljük a reszelő nagyfokán és beletesszük egy formás kis edénybe. majd teszünk rá a felengedett fagyos erdei gyümölcsökből (ez a sparos eredi gyümi, amit már a kukoricadarás tortához is használtam), a végén pedig csepegtetünk rá egy fél doboz zab- vagy  rizstejszínt. és kicsit összekeverjük. irtó fincsi lesz, ha kicsit betesszük a hűtőbe. 
megmondom őszintén, hogy az állaga nem egy díjnyertes, mivel ugye a tejszín meg a gyümölcsleve harcolnak egymással, de az íze felejthetetlen és egész nap boldogság érzetet hagy a kóstolóban:)




a másik csodareceptem a gyors husi rizzsel. szóval itt annyi a teendőnk, hogy egy 2dl-es pohárban kimérjük a rizset, majd ezt olívaolajon kicsit átpirítjuk. amikor már szépen picit bebarnult, felöntjük duplán, azaz 4 dl vízzel, teszünk bele egy kis zöld fűszert és hagyjuk főni.
közben csíkokra vágjuk a husit, ami nekem tegnap disznócomb volt. és ezt is befűszerezzük borssal, fokhagymával  és marokkói csirke fűszerrel. nevess ki, de ehhez a hústípushoz is kiválóan illik :) majd ezt os szépen olívaolajon egy másik serpenyőben átpirítjuk. a végén, mikor már csak puhulni hagyjuk a húst, kis időre lefedjük. minimális levet fog ereszteni, ekkor tegyünk hozzá egy negyed doboz zabtejszínt és várjuk meg, amíg összeforrnak az ízek. 
szerintem elég gyorsan megvan, ha az ember gyors ebédre vágyik és még finom is:) szóval próbáljátok ki, mert nem fogtok csalódni:)

nah repülök, majd jövök még:)

zabpelyhes fasírt

kicsit megcsúsztam a blogolással, így utolsó szorgalmi hét első vizsgahét miatt, de most megpróbálok mindenkit kárpótolni, akinek hiányzott egy pöppet is a kis receptvilágom :)

nagy változások vannak a diétával kapcsolatban, ugyanis mostantól piacra járó hölgyemény lettem, aki szombat vagy vasárnap reggel korán kel, hogy lemehessen kedvenc zöldségeséhez:) amúgy nagyon élvezem, mert az egyik kedves barátosném is mindig velem tart és olyan jó kis pillanatokat tudunk varázsolni, hogy még a vásárlás sem rutin tevékenység. egyébként szuper jó ez a piacozás, mert kicsit visszaidézi a gyermekkoromat, amikor Anyummal hétvégente mentünk és vásárolgattunk a néniktől, bácsiktól.

lett egy kedvenc bódém, ahol mindenféle kimérős csodát lehet kapni. innen szoktam venni mostmár a kölest, a zabpelyhet és az aszalt gyümölcsöket. nagyon finomak és hozzá kell tennem, hogy jóval a bolti ár alatt vannak a termékek. 
illetve felfedeztem egy bioboltot is, ahol egy nagyon kedves idős néni az eladó. azért írok róla, mert tényleg azt éreztem, amikor először beszélgettem vele a termékekről, hogy nem a plusz eladásra hajt, hanem tényleg meg tudja mondani, mi lehet a jó a másik számára:) szóval ritka nincs, de még megtalálható Budapesten :)

egyébként  a diéta jól halad. voltam vissza kontrollon és megdicsértek ismételten. most bőrkezelést kaptam meg a szójára egy kúrát, mert a múltkor sikerült valami kakaós mandulát vennem, amiről kiderült, hogy csokival van megitatva. mondom kösziii, így aztán lehet diétát tartani, ha önhibámon kívül is mérgeznek :D nah,de sebaj, teljesen élvezetes volt a kezelés. nem volt semmiféle rossz mellékhatása ennek a kis bibinek szerencsére.

de visszatérve a recept ígéreteimre, gyorsan írok is, mert tanulni kellene, de nagyon nem visz rá a lélek. szóval péntek óta fasírt vágytam. így szombaton a piacon vettem sok darált húst és ma reggel nekiálltam zabpelyhes fasírtot készíteni. egy nagy tálba, átmosva beletettem egy kiló darált húst. tettem bele sót, borsot és fokhagymát ízlés szerint. majd 2 tojást belecsorgattam, hogy majd valami összetartsa. végül öntöttem hozzá zabpelyhet. mivel sok husit csináltam. kb. 3-szor adtam hozzá zabpelyhet érzésre. kb. addig kell öntögetni és közben összedolgozni, amíg nem lesz "nehéz" a husi tömeg. ezt úgy értem, hogy ha kiveszel egy kicsit a tálból, akkor nem esik le olyan könnyen a kezedről:)
elővettem a kis serpenyőmet, tettem bele  olajat és leveses kanállal vettem kis a húsiból a kezembe és gombóccá gyúrtam:) majd sütöttem, amíg nem szép barnák nem lettek. nekem olyan 32 db fasírtgolyó lett belőle, közepes méretben.

azt mondták nagyon kellemes illatok keringenek, mikor sütöttem:) hááát megkóstoltam és hasonló lett az íze, mint amit Anyum szokott csinálni. szerintem kis salátát meg krumplit fogok hozzá csinálni és repeszt mellé a tanulás:)
nah valaki kér belőle?;) 



2012. május 12., szombat

erdei gyümölcsös - barackos kukoricatorta

újra itt és ugrok -és bugrok, mert megint valami nyalánkságot találtam. és megint abszolút finom lett:) ez pedig az erdei gyümölcsös - barackos kukoricatorta. gondolom, első olvasatra csak néztek, hogy már megint mit csináltam. de megosztom máris, hogy ne csak csodálkozzatok:)

szóval vegyünk elő egy közepes lábast, tegyük bele a kukoricadara felét. kb. öntsük fel rizstejjel vagy zabitallal a darát, hogy ellepje és tegyük fel főni. ha szeretitek a fahéjat, ebbe is tehettek nyugodtan. nem fogja elrontani. sőt megjegyezném, hogy vegyesen tettem a zab - és rizsitalból bele:)

majd addig főzzük, amíg szépen fel nem rottyan a lábasban, majd levesszük, hogy oda ne égjen.előveszünk egy formát. az aljára vágunk bele aszalt barackot és egy réteget teszünk a megfőtt kukoricadarából. majd az előre kiolvasztott erdei gyümölcsöt rátesszük erre a rétegre. végül  egy újabb réteget teszünk a kész kukoricadarából. ezek után hagyjuk kihűlni. majd miután már nem meleg, hűtőbe tesszük:)

kipróbálnám még gesztenyével meg pár aszalt gyümölccsel. ha elfogy és bejvős lesz, akkor sokszor lesz ilyen. és vegyetek sparos fagyasztott erdei gyümölcsöt, mert nagyon finom az íze:)




2012. május 9., szerda

áfonyás kölestorta

ma volt egy kis időm nyalánkságot csinálni. úgyhogy arra gondoltam, hogy megosztom Veletek ezt a finomságot:) hétfőn hallottam egy szuper receptet és nem bírtam már ki, hogy ne csináljam meg. ma úgyis édességre vágytam, szóval orvosolnom kellett ezt az égető problémát!

ez a kis különlegesség nem más, mint a kölestorta. hmhm, furcsán hangzik mi? köles meg torta. sőőőt egyáltalán hogy lesz a kölesből torta. nos, nekem maradt egy nagyon minimális adag kölesem, körülbelül a zacskó 1/4-e. ezt beletettem egy kis lábasba és megöntöztem zabitallal, hogy jól ellepje. felraktam a tűzhelyre, hogy szépen megpuffadjanak a kölesszemek a zabitalban. útközben még öntöttem hozzá 2-szer, hogy ne legyenek nagyon kicsik. és tettem a forrásban lévő csodára egy kis fahéjat.
mikor megpuffadt a zabitalos köles, beleöntöttem egy műanyag tárolóba. szépen eloszlottam a dobozban. majd a tetejére szórtam aszalt vörös áfonyát. 
most éppen hagyom kihűlni, de majd beteszem a hűtőbe, hogy még jobban összeálljon, illetve, hogy felvegye az edény formáját. holnap majd veszek ki belőle egy kis szeletet és viszek suliba egy kis nasit:)
amúgy hidegen és mikrózva is egyaránt fogyasztható. 

megjegyezném, hogy bármilyen aszalt gyümit tehetünk bele, mert nagyon finom lesz. nah meg csak sima gyümi, például epret. annyira epres hangulatom van.
nekem azt mondták, hogy rizsitallal készítették, de nekem most zabital volt megbontva. elmondanám, hogy semmi probléma sincs a csere miatt. sőt állítólag tettek bele mézet is. mondjuk nekem nem szabad semmilyen cukros dolgot enni, inni, így kihagytam ezt az opció. de cukorpótlót sem tettem bele, mert nekem elég édes a zabital is.

döntsétek el, hogy milyen lett:) szerintem finom:D

 

2012. május 5., szombat

pizza variáció kettő :D

ma csak egy kis változtatást közlök a pizzánkkal kapcsolatban:) kicsit finom lett megint. szóval kevertem a tésztához egy kis zabitalt meg kukoricalisztet, hogy porhanyósabb legyen. kb. fele víz - fele zabtej arányban.
és a feltétünk olyan lett, hogy sűrű paradicsomszószba kevertünk ligában megpárolt zöldséget, lilahagymát, maradék sült csirkemellet, nyers tojást és lilahagymát. plusz fűszerként pici só, fokhagyma és oregánó. a tetejére vágtunk paradicsomkarikát. nagyooon finom lett az újított glutén - és tejmentes pizzánk, nem bírom ki, hogy ne egyek belőle folyamatosan:)
nézzétek mennyi maradt belőle:D 




2012. május 1., kedd

banános csodaturmix

és mivel elértük a 700 oldallátogatást :) így még egy kis meglepetést is tartogatok az aktív olvasók számára.
ez bizony a banános csodaturmixom lesz. ne képzelj bele semmi extrát, de nagyon üdítően telt íze van. ha édességre vágyom, akkor mindig ezt innám, mert egyszerűen megunhatatlan.

szóval Anyumnak van egy fantasztikus roboséfje. én csak Garfieldnak hívom, mert hiperszuper karmai vannak :D szóval viccet félretéve megbízható kis kütyü háziasszonyok részére meg kísérletező kis konyhatündérek számára is :) amúgy kb. úgy képzeljétek el, mint egy turmixgépet, csak szerintem sokkal hatékonyabb.

tehát 3 banánt felvágok nagyobb szeletekre. azaz 1 banánt kb. 3 - 4 nagyobb szeletre. ezt beleteszem a csodagépbe. a várakozó banánokra öntök annyi rizsitalt vagy zabitalt, hogy majdnem elfedje őket. aztán tető fel és indulhat a turmixparti. 
amikor már úgy látom, hogy jól át van turmixolva a banánshake, akkor öntök bele egy kis fahéjat és újabb turmixolás, hogy összeérjenek az ízek. annyira isteni finom lesz.

eddig csak rizsitallal dolgoztam, de ez a tegnap zabital betette a kaput és abszolút szerelembe estem. nagyon jól passzoltak az ízek. a fahéj pedig abszolút lággyá és kellemessé tette az édesen sűrű banános lötyit :)
most így gondolkodtam, hogy pici kis kókusztejet lehet teszek bele következő alkalommal és már olyan gasztronómiai édesség orgazmus áldozata leszek. nah, de ez mondjuk nem probléma, hiszen kísérletezni mindig kell. 
próbáljátok ki jéggel is nyáron. kicsit olyan fél smoothies állapot lesz. de függők lesztek, ha egyszer bejövős ;)

pogiság

ezer éve megígértem, hogy Anyukám klassz rozslizstes pogácsájának receptjét megosztom Veletek. akkor most pótolom is ezt az adósságomat, mert nem szeretek tartozni és elcsúszni semmivel sem:)

szóval fél kg rozslisztet beleteszünk egy nagy tálba. adj hozzá egy sütőport és tetszés szerinti sót (mondjuk kb. két kávéskanálnyit). apropó só esetében tengeri só a legjobb vagy a himalája só, de lehet a szokásos étkezési só is, ha te éppen azt használsz:)  
egy puha állapotban lévő teljes liga margarint és még 2 egész tojást se hagyjunk ki belőle, csakhogy teljes legyen a lista. ha szereted a magvakat, akkor még a tésztába keverhetsz egy kis lenmagot vagy szezámmagot. zárójelben megjegyezném, hogy nagyon finom lesz és telt íz ad ennek a rozsos poginak.

ezután gyúrd össze a tésztát egy nagy gombóccá. ha nem állna össze, akkor egy kis rizsitalt vagy zabitalt önts hozzá. nyilván ne sokat, csak annyit, hogy gyúrható pogácsatésztát kapj. ha sikerült a gombóccá alakítás, akkor ujjnyi vastagra nyújtsd ki, majd szaggasd ki közepes pogiszaggatóval. ha profi akarsz lenni, kend meg a tetejét tojással és még pluszban szórhatsz rá 
magvakat is.

tepsibe tesszük a pogikat, majd betesszük a sütőbe. 180 fokon légkeveréssel sütjük kb. 20 - 25 percig. és szép barna süleményeket kapsz. Anyum szerint ebből az adagból kb. 70 - 80 pogácsa sül ki. és megjegyzem nekem olyan íze van, mint a tepertős poginak. nem diétázó pajtársaim szerint meg a gabonapehelyre emlékeztet a süti. 
most döntsük már el, hogy kinek milyen emlékeket idéz fel :)